Tanaraink

Tanáraink

Kovács-Gonda Diána
2008 szeptembere óta lehetek én is az a szerencsés, aki a HDEE módszerrel oktathatja a piciket, kicsiket és nagyokat egyaránt. Pályafutásomat 2005-ben kezdtem egy általános iskolában, ahol módomban állt megismerkedni azzal, hogyan taníthatunk egy iskolai osztály keretein belül. Azonban 3 év elteltével rátaláltam valamire, ami akkora erővel hatott rám, hogy miatta feladtam eddigi munkámat és lakhelyemet és Szolnokra költöztem. Ez volt a Helen Doron Early English. Azóta már nem tudnék – és nem is akarok- máshogy tanítani.
Ez a módszer nem csak a hivatáshoz való hozzáállásodat változtatja meg, hanem a mindennapi életedre is hatással van. Csakúgy mint a nálunk okosodó gyermekek, a mi tanáraink is sokkal nyitottabbak a világra, jobb a problémamegoldó képességük, kreatívabbak és örömmel dolgoznak az angol nyelv elsajátításáért.
2012 januárjában egy újabb álmom vált valóra, Én vezethetem a szolnoki nyelviskolát, 2012 decemberében születendő babámat pedig kizárólag ezzel a módszerrel taníthatják majd!

 

Szemők Nikolett
Az egyetemi tanulmányaim során, rengeteg érvet hallottam a gyermekkori nyelvtanulásról, hiszen remekül fejleszti a gyermek másikra való odafigyelését, nem verbális jelekből való értését, elősegíti a logikus gondolkodást, valamint könnyebbé teszi más idegen nyelvek elsajátítását is. Arról nem is beszélve, hogy egyszerre két nyelvet beszél anyanyelvi szinten. Ezek a dolgok voltak, amik motiváltak, hogy gyerekek nyelvoktatásával foglalkozzam. A Helen Doron Early English módszerrel 2009-ben találkoztam először és már akkor is nagy hatással volt rám.

Mióta HDEE tanárként dolgozom, „ saját gyerekeimen” tapasztaltam, hogy működik a dolog. Többször kaptam visszajelzést a szülőktől, hogy a gyerekek külföldi nyaralás során, angol nyelven tudtak rendelni a pincértől vagy útba igazítást kérni a szülők helyett, ha eltévedt a család. Viszont a legpozitívabb visszajelzéseket a gyerekektől kapom, akik örömmel jönnek az órákra és utána jókedvvel térnek haza.