Szülői vélemények

„Nagyon szeretjük a közvetlen, barátságos hangulatot, ami a foglalkozásokat jellemzi. A játékos nyelvtanulás 100%-ban megvalósul.Pl. a gyerekek mosogatás közben tanulják meg a konyhai tárgyak nevét. Ha a gyermek fáradt,altatódalt énekelnek és pihennek egy kicsit. Kell ennél több egy szülőnek?”
7 éves Lili anyukája

„A gyermekeim nagyon szeretnek ide járni,már 4.éve.Minden héten tele izgalommal várják,és nagyon szeretik a játékos tanulást. Minden alkalommal kedvesen,barátságosan várják őket nagy szeretettel.Kedves környezet,én mint szülő,szívesen viszem a gyermekeimet. És ismét nagyon várjuk a szeptembert.”
8 éves Kinga és 10 éves Ákos anyukája

„Anna most 6 és fél éves és 9 hónapos kora óta járunk angolra. Először azért kezdtünk el járni, hogy legyen valami közösség ahol ismerős közegben játszhat más gyerekekkel, mert egyébként nagyon félénk kislány volt, a mára cserfes barátkozós, bár néha még az új gyerekektől húzódozó nagylányom . A bátorsága sokban köszönhető annak is, hogy itt folyamatos feladatok elé van állítva játékos formában. Nagyon megszerettük a csoportunkat, ahol mára igazi barátaink lettek a csoporttársak és szüleik is. A tanárnénik kiemelkedően kedvesek és hozzáértőek. Nincs semmi erőltetve, mégis fegyelmezett jó hangulatban telnek az órák, ahova szívesen jövünk ovi után. Mindenképpen biztonságérzetet ad számára és később az iskolás évekre szebb  lesz a kiejtése a gyermekkori kezdés miatt.”
6 éves Anna anyukája

„Második éve járunk és teljesen meg vagyunk elégedve. Türelemmel és szeretettel foglalkoznak a gyerekekkel. Magáért beszél, hogy a kisfiam szereti és nem érzi kényszernek a foglalkozásokat és a tábor is nagyon tetszett neki. Az angol nyelven kívül az a legfontosabb, hogy a gyermek megtanul tanulni és ehhez itt hozzáértő segítséget kap játékos formában.”
4 éves Balázs apukája